Orbán létrehozta amit a kommusták sem tudtak, illetve nem is akartak.
Mert akkor még volt erkölcs, becsület.
Orbán létrehozta a korrupció alapú társadalmat. A kirekesztett kisember tömegek semmi
hasznot nem kapnak ebből.
Épül le az egészségügy, a nyugdijellátás, a közszolgáltatások.
Százmilliárdok röpködnek át az úgynevezett "elit" érdekkörébe.
A tömegek meg havonta kinlódnak a számláikkal, a közszolgáltatások kikapcsolása, és a
kilakoltatás réme mellett élnek.
Közben az állami (értsd: nemzeti) propaganda harsogja naponta, hogy milyen jó nekünk,
egyre jobb, és holnapra mégjobb.
Elhazudják, letagadják a gondokat, bajokat, ami a kisember tömegeket nyomasztja,
azok gondja - baja.
Próbálják mosni az agyunkat mindennap.
Ne feledjük soha Orbánék, és a Fidesz "2/3-ad" nemzet- népellenes bűneit, a Nemzeti Vagyon elrablását, a nép nyomorgatását, azt a mérhetetlen harácsolást és rengeteg bűnt, amit "kormányzásuk" alatt a Nemzet ellen elkövettek! El jön az idő, amikor el kell számolniuk a tetteikkel, vagyonukkal .
20161222
20161022
Válasz Orbánnak
Forrás: vastagbörblog Írta zero
Remek választ kapott Brüsszelből Orbán Viktor a levelére
Brüsszelben élő honfitársunk, Czika Tihamér is megkapta Orbán Viktor levelét, amire nagyon szépen, összeszedetten válaszolt.
Nagyon nem is lehet mit hozzátenni, íme:
Nagyon nem is lehet mit hozzátenni, íme:
“Tisztelt Miniszterelnök úr!
Nem ismerjük személyesen egymást, bár egyszer kezet fogtunk, váltottunk két rövid szót, még 2003-ban. Ön akkor már/még az ellenzék vezére volt és az épülő Sapientia egyetemet látogatta meg Kolozsváron, én jogászhallgató, egy szakkollégiumnak voltam az egyik vezetője. Nyilván nem emlékezhet rám, hosszú nap volt, sok kézfogással. Sok év el is telt az óta.
Küldött nekem egy levelet a minap. Pontosabban a miniszterelnöki hivatal kommunikációs csapata által megírt, szakértők, jogászok és spin-doktorok által bizonyára 15-ször leellenőrzött, közpénzen legyártott és kiküldött kampánylevelet kaptam. Annyira személyes ez a levél, amennyire egy sorozat kampánylevél lehet: semennyire. Ennek ellenére, fontos megbeszélnivalónk van, mert súlyos dolgok vannak benne. Válaszolni szeretnék. Kicsit hosszabb leszek mint ön, de érvelni csak alaposan érdemes.
Először is azt állítja, hogy „Brüsszel rossz politikája idézte elő” a menekültválságot, és hogy emberek milliói „azért jönnek ide, mert egyes európai vezetők felelőtlen ígéreteknek tesznek.” Nem miniszterelnök úr, nem Brüsszel politikája, s nem tudom kik milyen ígéretei miatt jönnek a menekültek Európába. Azért jönnek, mert lebombázták a házukat, utcájukat, meghaltak szeretteik s barátaik, lebombázták iskoláikat és bombázzák most már az utolsó még álló kórházaikat is. Én sem maradnék ott családommal, s valószínűleg ön sem.
Amióta civilizáció létezik, az emberek menekülnek a háború és a megtorlások elől. Tettük ezt mi magyarok is, amikor otthagytuk Levédiát a keleti betörések miatt, hogy aztán előlünk meneküljenek sokan, amíg Európát pusztítottuk szét vagy 50 évig „kalandozva”. Aztán megint rajtunk volt a sor, amikor a tatár vagy török betörések elől kellet mentenünk éltünket. Menekült a magyar, aki nem akarta vértanúként végezni 1849-ben, s menekült az új határ túloldaláról pesti vagonokba, aki féltette biztonságát az új országokba rekedve 1920-ban is. Menekültünk a II. Világháború alatt és után, front elől, s felszabadulás alól.
1956-ban, a sikertelen forradalmunk után 200.000-en (!) menekültünk Ausztrián és Jugoszlávián át nyugatra. Mi voltunk az első kedvezményezettjei az első világméretű menekült-relokációs programnak. Pont egy olyannak, amelyet ön most azt kéri tőlem, hogy elutasítsak. 37 ország fogadott be minket, egyesek tízezrével, mindössze pár hónap alatt. Nem riogattak velünk, nem is szavaztatta senki politikus saját népét, hogy éppen akarnak-e minket. Emberi jóérzés, szolidaritás, és nem mellékesen a nemzetközi jog vezérelte a nyugatiakat. S vezérli most is. Ez vezérelhetné a magyarokat is, ha a kormányunk állami szintű xenofóbia propagálása helyett azt tenné, amit ilyenkor helyes.
1956-ban, a sikertelen forradalmunk után 200.000-en (!) menekültünk Ausztrián és Jugoszlávián át nyugatra. Mi voltunk az első kedvezményezettjei az első világméretű menekült-relokációs programnak. Pont egy olyannak, amelyet ön most azt kéri tőlem, hogy elutasítsak. 37 ország fogadott be minket, egyesek tízezrével, mindössze pár hónap alatt. Nem riogattak velünk, nem is szavaztatta senki politikus saját népét, hogy éppen akarnak-e minket. Emberi jóérzés, szolidaritás, és nem mellékesen a nemzetközi jog vezérelte a nyugatiakat. S vezérli most is. Ez vezérelhetné a magyarokat is, ha a kormányunk állami szintű xenofóbia propagálása helyett azt tenné, amit ilyenkor helyes.
Azt állítja miniszterelnök úr, hogy „Brüsszel olyan döntést hozott, amely szét akarja osztani az illegális bevándorlókat a tagországok között”. Nos, tisztelt miniszterelnök úr ez még klasszikus politikai kommunikációs csavarnak is túl csúnya. Ez így egyszerűen hazugság. Egyfelől, tudja ön is jól, hogy nincs tulajdonképpen olyan, hogy „Brüsszel döntést hozott”. Brüsszel nem egy elvont politikai hatalom, amely ott lebeg önmagában és azt csinál, amit akar. Az Európai Unió, a tagállamok összessége, az EU-s jog a tagállamok közös akarata. Konkrétan, szavazásnál is. Brüsszelben minden fontos döntést – ahogy ezt is – a tagállamok hozták meg. A 2015. szeptember 22-én megszavazott 12098/15 sz. Európai Unió belügyi tanácsának döntését a menekültek relokációjáról a belügyi mechanizmusokban résztvevő 24 tagállami belügyminiszter hozta meg közösen. Szavazás volt, ahogy egy demokráciában illik. Magyarország mellett másik 3 tagállam szavazott a döntés ellen és 1 tartózkodott. 19 tagállam ugyanakkor egyetértett. Egyszerű többséggel is simán átment volna a döntés, de lakossági súlyozással, egyértelmű minősített többség volt az EU-ban a relokáció mellett. Ott volt az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter is, aki érvelt, de leszavazták. Van ez így, de ilyen a demokrácia. Néha sikerül átvinni, amit akarunk, néha nem. De amiért a többség nem a mi véleményünkre szavazott, attól a törvény az törvény marad. Mi volna, ha az ellenzéki képviselők vagy a parlamenti többség döntésével egyet nem értő állampolgárok, csak úgy eldöntenék, hogy hát nekem ez a törvény nem tetszik, nem fogom betartani s kész? Vagy mondjuk népszavazni szeretnének róla. Amikor Magyarország csatlakozott az EU-hoz, s később amikor ratifikálta a Lisszaboni szerződést, akkor elfogadta azt is, hogy belügyi kérdésben is minősített többséggel hozhatók döntések. Persze az unanimitás mindig követendő cél, de az EU működését hatékonyabbá kellett tenni, mert nyilvánvaló volt, hogy húszon-akárhány tagállammal már nehéz lesz mindig elérni az egyöntetűséget és leállhat a rendszer. Leszavaztak, ez ilyen, legközelebb jobban kell lobbizni, vagy a valósághoz közelebb álló véleményt kell képviselni. De addig is: betartjuk a közös döntést, akkor is ha szimpatikus, akkor is ha nem. Hogy valaki demokrata-e, az akkor derül igazán ki, amikor el tudja fogadni azt is, hogy leszavazzák.
Továbbá azt mondja, hogy a „bevándorlás” miatt nőtt meg a terrorcselekmények száma Európában. Miniszterelnök úr, a 2015-ös európai menekültválság elindulása után történt párizsi, brüsszeli, nizzai és németországi terrorcselekmények több tíz elkövetője közül bizonyíthatóan csak 3 (!) jött a mostani menekülthullámmal. Szinte az összes többi Európában született és élt. Az vitathatatlan, hogy a menekültek között lehetnek terrorcselekményekre kiküldött daesh tagok, egyetértünk abban, hogy ellenőrizni kell mindenkit. De a jelenlegi iszlamista terror-hullám mögött elsősorban európai vagy régóta Európában élő emberek állnak. Ez elsősorban rosszul működő integrációs politika kérdése, szekularizáció hiányának a kérdése, vagy sok esetben akár kriminalitási kérdés, hisz nem kevesen közülük köztörvényes bűnözők voltak korábban. Statisztikailag egyszerűen igazolható, hogy a tavaly „Európába érkezett másfélmillió bevándorló” 99% nem terrorista. Tegyük fel – ad absurdum – hogy az 1,5 millió „bevándorló” között van mondjuk 5000 potenciális dzsihadista, aki rossz célokkal érkezett ide (minden bizonnyal ez a szám túlzás, de az érv kedvéért hadd adjak egy szép kerek számot). Ennyi ember 0,3%-a 1,5 milliónak. Hogyan lehet egy nyelvileg, kulturálisan végtelenül diverzifikált, különböző országokból, különböző katasztrófák elől menekülő csoportot leterroristázni, mert egy statisztikailag teljesen mérhetetlen arányú kisebbségük potenciálisan veszélyes? Ez a retorika semmiben sem különbözik attól, amellyel éppen a sokmillió magyar és más európai bevándorlók ellen uszítottak az Egyesült Államokban a XX. század fordulóján, kriminalitást, betegségeket, mindenféle veszélyt varrva a gőzhajókról leszállók nyakába.
Azt állítja, hogy „Brüsszel elhibázott politikája kockára teszi kultúránk jövőjét meg hazánk gazdaságát”. Nos miniszterelnök úr, ha a tagállamok belügyminiszterei által Magyarországnak ítélt 1294 menekült kockára teszi a magyar kultúra jövőjét s az ország gazdaságát, akkor jó nagy bajban lehetünk. Ha mi egy alföldi község lakosságát kitevő pár száz családtól féltjük a kultúránkat s gazdagságunkat, akkor a baj velünk van, nem velük. Ha önt Szent István intelmei nem győzték meg arról, hogy az egy nyelvű ország esendő és gyenge, ha önt a XIX. századi nacionalizmus hajta, amely ennek épp az ellentétét mondja, akkor is megnyugodhat: 1.300 de még 13.000 menekült sem veszélyeztethet sem kultúrájában se gazdagságában 10 (+2) millió magyart. Százalékok miniszterelnök úr, százalékok, számolni kell mindig. Ennél sokkal nagyobb számú bevándorlót s menekültet asszimiláltunk be csak az elmúlt 27 évben minden gond nélkül, s minden bizonnyal több milliót Szent István intelmei óta. Ha valami kockára teszi és tette a magyar kultúrát és gazdaságot az éppen Szent István intelmeinek a figyelmen kívül hagyása volt. Nem tanultunk semmit sem az 1849-es veszteségből, sem a Trianonhoz vezető kisebbségek elnyomásából, sem a Holocaustból. Pontosan akkor kerültünk mindig a legnagyobb veszélybe, ért a legnagyobb veszteség, amikor csak egy kultúrát egy nyelvet akartunk mások fölé helyezni, amikor elborultak vezetőink, azt hitték, hogy csak miénk lehet itt a tér.
Európa etnikai, kulturális és vallási összetételét félti levelében miniszterelnök úr. Hadd mondjak egy közhelyet: Európa etnikai, vallási és kulturális összetétele azóta változik, amióta a Közel-Keletről megérkezett az első homo sapiens erre a gyönyörű kontinensre. Hadd mondjam el önnek, hogy családom egy olyan faluból származik Erdélyben, ahol 2 generáció alatt cserélődött le majdnem teljesen a falu és a környékbeli falvaknak is az etnikai, kulturális és vallási összetétele. Egy olyan városban születtem és nőttem fel, ahol a kétnyelvűség alap volt és egy olyan városban végeztem el az egyetemet, ahol a város mérhetetlenül gazdagabb, színesebb és érdekesebb lett, amint megérkeztek a mindenféle „bevándorlók” az erasmusos diákoktól a sarki török kebabosig. Miniszterelnök úr, Közép-Európa tele van kicserélt városokkal, Kaliningradtól Fiuméig, Gdansktól Brassóig. Mi ebben az egészben az új önnek?
Jelenleg egy olyan többnyelvű, többkultúrájú városban élek, ahol 150 évvel ezelőtt a többség egy nyelvet beszélt (flamandot), ma pedig egy másikat (franciát), úgy hogy egy harmadik (az angol) lassan átveszi a belváros utcáit ettől is. Brüsszelnek ma tulajdonképpen nincs domináns etnikai kultúrája, mégis jól elvagyunk benne, mindenki megtalálja a maga helyét. Nehogy félreértsen, nem akarom elvitatni senkitől a nemzeti kultúráját, magyar meséken és irodalmon nőttem fel, ma is feltankolók magyar könyvből ahányszor hazajárok, magyar médiát (is) fogyasztok naponta, a gyerekeimet is magyarnak fogom nevelni. De nehogy már a potenciálisan 24 tagállamban szétszórtan elhelyezendő pár százezer menekülttől féltsük az 500 milliós kontinens kultúráját.
Jelenleg egy olyan többnyelvű, többkultúrájú városban élek, ahol 150 évvel ezelőtt a többség egy nyelvet beszélt (flamandot), ma pedig egy másikat (franciát), úgy hogy egy harmadik (az angol) lassan átveszi a belváros utcáit ettől is. Brüsszelnek ma tulajdonképpen nincs domináns etnikai kultúrája, mégis jól elvagyunk benne, mindenki megtalálja a maga helyét. Nehogy félreértsen, nem akarom elvitatni senkitől a nemzeti kultúráját, magyar meséken és irodalmon nőttem fel, ma is feltankolók magyar könyvből ahányszor hazajárok, magyar médiát (is) fogyasztok naponta, a gyerekeimet is magyarnak fogom nevelni. De nehogy már a potenciálisan 24 tagállamban szétszórtan elhelyezendő pár százezer menekülttől féltsük az 500 milliós kontinens kultúráját.
Egyébként a kultúra, amit ön félt az már rég nem az, amit ön gondol. Nemcsak Brüsszelben, Londonban, vagy Stockholmban nem az, hanem már Prágában vagy Budapesten sem. A globalizáció, a szekularizáció, a kommunikációs technológia egységesítő ereje, a szabad és olcsó mozgás lehetősége, a nemzetközi média és kultúracsere visszafordíthatatlanul megváltoztatta Európát s az egész világot. Amit ön félt, annak már vége, menekültekkel vagy nélkülük. Ideje azzal foglalkozni inkább, hogy hogyan csempésszük bele ebbe a nagy kavarodásba Magyarországot, s a magyar örökséget. Semmi nem állít meg minket abban, hogy az irodalom új írjei, az infótechnológia új finnjei, a zene új svédjei, az oktatás új szingapúrijai, a konyhaművészet új görögjei, vagy miért is ne, a béketeremtés s a humanitarizmus új norvégjai legyünk. Mert ezek is lehetnénk. Ezek mind méretileg kb. ugyanakkora népek, mint mi, s pont úgy megvolt a maguk nehéz sorsa. Csak ők nem folyton a múltban keresik a dicsőséget és utasítják el a jelent, hanem inkább alakítják azt.
Úgy fejezi be miniszterelnök úr, hogy Magyarország számít rám. Na ebben legalább egyetértünk. Éppen ezért nem fogok szavazni ezen az álnépszavazáson, mert az országom számít rám. Az utókor magyarjai hálásak lesznek, hogy ezt a döntést hoztam, akármi is legyen az eredmény. Európát s a szolidaritást nem fogom, nem tudom elutasítani.
Önök egyszer úgyis elmennek. S önök után, akarva-akaratlanul, olyanok jönnek majd, akik nem félni fognak az új globalizált világtól, nem uszítani fognak a menekültek ellen, nem gátolni akarják majd a nyitottabb és egységesebb Európát, nem a saját alkalmazkodás-képtelenségüket akarják majd ráerőszakolni a népre, hanem fejest fognak ugrani ebbe a mostani világba, amelyben ők már felnőttek, okostelefonjaikkal a kezükbe. Önök után majd azon fogunk dolgozni, hogy megtaláljuk végre a helyünket a globalizált világba, s ne minden sarkon az elveszett Levédiát keressük, tökön szúrva magunkat félévszázadonként. Európa és a világ nem vár ránk. Magyarország Szent István óta kivétel nélkül mindig akkor haladt, ha felült a nyugatra tartó vonatra, s akkor járt porul, ha nem. Most sem lesz ez másképp.
Ébresztő.
Ébresztő.
Üdvözlettel: egy távolmaradó honfitársa.”
20161009
Egy elbukott népszavazás
Forrás: Bors
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye
Hiába ünnepel Orbán, ezt a népszavazást elbukta! Ahányszor kimondja ezentúl a hárommillió nemmel szavazót, akiket ő képvisel immár, mindig ott dübörög mondata mögött az a majd’ ötmillió, aki nem szavazott vagy ellene szavazott. A népszavazás érvénytelenségét, az igeneket, és a váratlanul sok, szándékos érvénytelent nem lehet lehazudni az égről. Orbán rosszul jött ki abból, amibe szándékosan, maga mászott bele.
A legnagyobb hibát követte el, amit politikus elkövethet: rosszul elemezte a választási esélyeket, engedte, hogy a vágyai a valóság helyére lépjenek. És engedte, hogy környezete szolgalelkűen félrevezesse őt. Ez így együtt, egy politikus számára, szakmai halál. Orbán pedig nagyon büszke arra, hogy megtanulta a szakmáját. Úgy látszik, csak ennyire! No de fiatal még…
És van a buktának még egy nagy tanulsága, de annak levonásához szembe kellene mennie teljes önmagával! Eljött ugyanis az ideje annak, hogy az egész, maga teremtette, úgynevezett közmédiát kidobja a szemétbe. Mert nem ér egy fillért sem, nemhogy évi nyolcvanmilliárd forintot. Orbán úgy járt a sajtó kisajátításával, mint Kádár a magáéval. Ő volt a főnök, reggeltől estig az ő fenekét nyalták, egymást taposva keresték a kedvét, csak hatástalanok voltak. Ez a média is belefulladt a szakszerűtlen propagandába!
Nincs olyan szakmai és erkölcsi szabály, amit meg ne tapostak volna az általuk vágyott eredményért. De nem tudtak hatni! Nem tudtak mozgósítani! Csak azokat győzték meg, akik már eleve meg voltak győzve. Hiába bűvészkednek most a számokkal, pipaszutyok az, amit elértek! Sőt a buta, túltolt lihegéssel sajátjaik közül is sokakat eltántorítottak a szavazástól.
Nyolcvanmilliárdért! Minek? Ezt az eredményt nélkülük is hozhatja Orbán. Ez azonban már egy másik meccs, és attól tartok, Orbán ezt is el fogja veszíteni!
Egy elbukott népszavazás
Forrás: Bors
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye
Hiába ünnepel Orbán, ezt a népszavazást elbukta! Ahányszor kimondja ezentúl a hárommillió nemmel szavazót, akiket ő képvisel immár, mindig ott dübörög mondata mögött az a majd’ ötmillió, aki nem szavazott vagy ellene szavazott. A népszavazás érvénytelenségét, az igeneket, és a váratlanul sok, szándékos érvénytelent nem lehet lehazudni az égről. Orbán rosszul jött ki abból, amibe szándékosan, maga mászott bele.
A legnagyobb hibát követte el, amit politikus elkövethet: rosszul elemezte a választási esélyeket, engedte, hogy a vágyai a valóság helyére lépjenek. És engedte, hogy környezete szolgalelkűen félrevezesse őt. Ez így együtt, egy politikus számára, szakmai halál. Orbán pedig nagyon büszke arra, hogy megtanulta a szakmáját. Úgy látszik, csak ennyire! No de fiatal még…
És van a buktának még egy nagy tanulsága, de annak levonásához szembe kellene mennie teljes önmagával! Eljött ugyanis az ideje annak, hogy az egész, maga teremtette, úgynevezett közmédiát kidobja a szemétbe. Mert nem ér egy fillért sem, nemhogy évi nyolcvanmilliárd forintot. Orbán úgy járt a sajtó kisajátításával, mint Kádár a magáéval. Ő volt a főnök, reggeltől estig az ő fenekét nyalták, egymást taposva keresték a kedvét, csak hatástalanok voltak. Ez a média is belefulladt a szakszerűtlen propagandába!
Nincs olyan szakmai és erkölcsi szabály, amit meg ne tapostak volna az általuk vágyott eredményért. De nem tudtak hatni! Nem tudtak mozgósítani! Csak azokat győzték meg, akik már eleve meg voltak győzve. Hiába bűvészkednek most a számokkal, pipaszutyok az, amit elértek! Sőt a buta, túltolt lihegéssel sajátjaik közül is sokakat eltántorítottak a szavazástól.
Nyolcvanmilliárdért! Minek? Ezt az eredményt nélkülük is hozhatja Orbán. Ez azonban már egy másik meccs, és attól tartok, Orbán ezt is el fogja veszíteni!
20161008
Egyszer újra él majd a Népszabadság !!
Íme a Népszabadság-ügy lerövidítve, ahogy ígértük: a Népszabadság mellett számos lapot - így pl. a Nemzeti Sportot is - tulajdonló Mediaworks hamarosan gazdát fog cserélni a nyilvánosság előtt is, az új tulaj pedig minden bizonnyal egy Fidesz-közeli oligarcha (vagy stróman) lesz, aki nagy kéjjel fogja rátenni kezét erre a gazdag médiaportfólióra, és ezt a kéjt csak növelni fogja, hogy már a Mediaworksé egy rakat megyei lap is, szóval vidéken majd szépen lehet tolni a jól kipróbált habonyi-rogáni propagandát, a Népszabadsággal azonban már nem lehet megtenni ezt a 180 fokos fordulatot, ezt tudja az új tulaj is - ő állítólag Mészáros Lőrinc közeléből jön -, ennek következtében ez az ún. "befektető" úgy köthette meg az üzletet a Mediaworks eddigi tulajdonosával, a Vienna Capital Partnerssel, illetve hát inkább annak fejesével, H.Pecina úrral, hogy átveszi az egész boltot, oké, kivéve a Népszabadságot, azt köszöni, nem kéri, azt nagyon zűrös lenne kezelni, nem kell, de ne is értékesítsék, hanem zárják be, lehetőleg minél hamarabb, nehogy kiderüljön újra R. Antalról, vagy M. Györgyről valami nagyon kellemetlen, és per pillanat, jelenlegi tudásunk alapján nagyon úgy néz ki, hogy Pecina úr nem is volt szívbajos, már ha tényleg ő adott erre utasítást,
Egyszer újra él majd a Népszabadság !!
Íme a Népszabadság-ügy lerövidítve, ahogy ígértük: a Népszabadság mellett számos lapot - így pl. a Nemzeti Sportot is - tulajdonló Mediaworks hamarosan gazdát fog cserélni a nyilvánosság előtt is, az új tulaj pedig minden bizonnyal egy Fidesz-közeli oligarcha (vagy stróman) lesz, aki nagy kéjjel fogja rátenni kezét erre a gazdag médiaportfólióra, és ezt a kéjt csak növelni fogja, hogy már a Mediaworksé egy rakat megyei lap is, szóval vidéken majd szépen lehet tolni a jól kipróbált habonyi-rogáni propagandát, a Népszabadsággal azonban már nem lehet megtenni ezt a 180 fokos fordulatot, ezt tudja az új tulaj is - ő állítólag Mészáros Lőrinc közeléből jön -, ennek következtében ez az ún. "befektető" úgy köthette meg az üzletet a Mediaworks eddigi tulajdonosával, a Vienna Capital Partnerssel, illetve hát inkább annak fejesével, H.Pecina úrral, hogy átveszi az egész boltot, oké, kivéve a Népszabadságot, azt köszöni, nem kéri, azt nagyon zűrös lenne kezelni, nem kell, de ne is értékesítsék, hanem zárják be, lehetőleg minél hamarabb, nehogy kiderüljön újra R. Antalról, vagy M. Györgyről valami nagyon kellemetlen, és per pillanat, jelenlegi tudásunk alapján nagyon úgy néz ki, hogy Pecina úr nem is volt szívbajos, már ha tényleg ő adott erre utasítást,
20161002
A korrupció országa
Forrás: portfolio.hu
Korrupció, átláthatatlanság, bürokrácia - Ez a mai magyar valóság
2016. október 2. 07:10
|
A magántulajdon védelmének erodálódása, a bírói függetlenség korlátozása, a kormányközeli szereplők helyzetbe hozása, átláthatatlanság, túlszabályozottság: néhány olyan tényező, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a World Economic Forum idei versenyképességi jelentésében 69. helyre csúszott vissza, ami minden idők legrosszabb eredménye. Magyarország gyenge pontja az intézményi rendszer, de hogy ebben a kategóriában mennyire rossz irányba haladnak a folyamatok, a régiós összevetésben látszik csak igazán. Ebből szemezgettünk kicsit.
Magyarország a World Economic Forum által készített versenyképességi felmérés szerdán publikált, 2016-os kiadásában a 63. helyről a 69. pozícióba csúszott vissza, ami minden idők legrosszabb helyezése volt, miközben régiós társaink, és egyéb, harmadik világbeli országok sorra hagynak le minket.
2016.09.28 08:12Magyarország csúnyán leszerepelt a versenyképességi rangsorban
2016.09.28 10:3015 ország, amiről nem gondolnád, hogy versenyképesebb nálunk
A Nemzetgazdasági Minisztérium az elemzésre reagálva szubjektívnak nevezte a rangsort, ami torzítja a gazdaság valós helyzetéről kialakult képet, az úgynevezett "kemény" adatok (növekedés, foglalkoztatottság, államadósság, költségvetés) ugyanis számottevő javulást mutattak az elmúlt években, aminek érződnie kéne a rangsorban elfoglalt helyünkön is.
2016.09.28 10:10Reagált az NGM a gyászos versenyképességi adatokra
Bár a makrogazdasági környezet a WEF elemzése szerint is sokat javult az elmúlt években, ennek pozitív hatását bőven kioltotta az intézményi rendszeri hattér romlása. A versenyképességi helyezés 12 alappillér összegeként adódik, ezen alappillérek pedig tovább bonhatók kisebb részelemekre: a 12 alappillér egyike az intézményi rendszer, amelyben Magyarország a kategóriák közül a legrosszabb, 114. helyezés érte (a 138-ból).
Arról már korábbi cikkünkben is írtunk, több szubjektív értékelési szempont is szerepet játszik ezeknek a versenyképességi rangsoroknak a kialakításában, így a 138 ország eredménye nem is igazán hozható közös alapra. Ezért nem feltétlenül az a mérvadó, hogy abszolút értelemben hogyan teljesítünk más, teljesen különböző adottságú országokkal szemben, a változás iránya (a big picture), vagyis a versenyképesség javulás vagy romlása, illetve a hasonló feltételekkel rendelkező országokhoz viszonyított helyezésünk viszont igenis lényeges információval szolgálhat.
Épp ezért megnéztük, hogy az első, intézményi alappillér, illetve néhány kiválasztott alkategóriában hogyan szerepeltek az elmúlt években a régiós országok, köztük Magyarország.
Az összesített rangsorban ekkor még a 47. helyen álltunk, vagyis az intézményi alappillér csak kis mértékben húzta lefelé az összesített pozícióinkat, mostanra viszont óriásira nyílt a rés a kettő között, vagyis jelentős részben az ezen kategóriában tapasztalt drámai romlás vezetett ahhoz, hogy minden idők legrosszabb helyezését szereztük meg.
De ezen belül is mik az igazi gyengepontjaink? A teljesség igénye nélkül szemezgettünk.
Meghatározás: Milyen erős az adott országban a tulajdonjog - beleértve a pénzügyi eszközöket - védelme.
Ebben a kategóriában volt a leginkább szembetűnő a lecsúszásunk: 2007-ben a 6 régiós ország közül mi voltunk a legjobb helyen, 9 év alatt mintegy 100 helyezést rontva utolsók lettünk.
Meghatározás: Mennyire érvényesül az adott országban a bírói hatalom a kormányzat, illetve vállalkozások és magánszemélyek befolyásától való függetlensége.
Bár ebben a tekintetben még a régiós középmezőnyben vagyunk, az utóbbi két évben látványosan közelítünk Bulgáriához és Romániához, ahol a leginkább megkérdőjelezhető a bírói hatalom függetlensége.
Meghatározás: Mennyire jellemző az adott országban, hogy a kormányközeli cégek és magánszemélyek előnyt élveznek egy gazdasági döntés esetében.
2008-ban még nagyon közel állt egymáshoz a 6 régiós ország ezen mutató tekintetében, ezt követően a lengyelek felfelé kiváltak a bolyból. Az esetünkben 2011-ig javulást jelzett a WEF versenyképességi elemzése, utána viszont 5 év alatt Szlovákiával karöltve a mezőny végére kerültünk.
Meghatározás: Mekkora terhet jelent az adott országban a vállalkozások számára a törvényi előírásoknak, adminisztratív szabályozásnak való megfelelés.
Itt szemmel láthatólag nem csak mi, hanem szinte az egész térség nagyon gyengén teljesít, leszámítva Bulgáriát, ahol az elmúlt 4 évben folyamatosan javult a vállalkozások adminisztratív terhelésének helyzete.
Meghatározás: Milyen nehéz az adott országban megfelelő információhoz jutni azzal kapcsolatban, hogy bizonyos törvények és jogszabályok módosítása milyen módon érinti az adott cég működését.
Ismét egy olyan kategória, ahol 2007-ben még az élmezőnyben voltunk, mostanra viszont számottevően romlott a helyzet, a régiós versenytársaink közül ugyanis nálunk a legátláthatatlanabb a kormányzati döntéshozatal. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a 138-ból 136. helyen állunk ebben a tekintetben.
Meghatározás: Mennyire etikus az adott országban a cégek viselkedése, ami a kormányzati hivatalnokokkal, illetve más cégekkel való kapcsolattartás illeti.
Egészen 2013-ig előkelő helyen voltunk, csak Lengyelország előzött meg minket, az utóbbi 3 évben viszont meredeken zuhant a hazai cégek etikai megítélése, így lett még egy mutató, amiben a nem túl előkelő 136. helyre kerültünk.
Hogyan látják Magyarország, az EU és a globális gazdaság kilátásait a szakértők? Bankvezérek, vállalatvezetők és jegybankelnökök az unió kríziséről, a munkaerőhiányról és sok minden másról.
Magyarország a World Economic Forum által készített versenyképességi felmérés szerdán publikált, 2016-os kiadásában a 63. helyről a 69. pozícióba csúszott vissza, ami minden idők legrosszabb helyezése volt, miközben régiós társaink, és egyéb, harmadik világbeli országok sorra hagynak le minket.
2016.09.28 08:12Magyarország csúnyán leszerepelt a versenyképességi rangsorban
2016.09.28 10:3015 ország, amiről nem gondolnád, hogy versenyképesebb nálunk
A Nemzetgazdasági Minisztérium az elemzésre reagálva szubjektívnak nevezte a rangsort, ami torzítja a gazdaság valós helyzetéről kialakult képet, az úgynevezett "kemény" adatok (növekedés, foglalkoztatottság, államadósság, költségvetés) ugyanis számottevő javulást mutattak az elmúlt években, aminek érződnie kéne a rangsorban elfoglalt helyünkön is.
2016.09.28 10:10Reagált az NGM a gyászos versenyképességi adatokra
Bár a makrogazdasági környezet a WEF elemzése szerint is sokat javult az elmúlt években, ennek pozitív hatását bőven kioltotta az intézményi rendszeri hattér romlása. A versenyképességi helyezés 12 alappillér összegeként adódik, ezen alappillérek pedig tovább bonhatók kisebb részelemekre: a 12 alappillér egyike az intézményi rendszer, amelyben Magyarország a kategóriák közül a legrosszabb, 114. helyezés érte (a 138-ból).
Arról már korábbi cikkünkben is írtunk, több szubjektív értékelési szempont is szerepet játszik ezeknek a versenyképességi rangsoroknak a kialakításában, így a 138 ország eredménye nem is igazán hozható közös alapra. Ezért nem feltétlenül az a mérvadó, hogy abszolút értelemben hogyan teljesítünk más, teljesen különböző adottságú országokkal szemben, a változás iránya (a big picture), vagyis a versenyképesség javulás vagy romlása, illetve a hasonló feltételekkel rendelkező országokhoz viszonyított helyezésünk viszont igenis lényeges információval szolgálhat.
Épp ezért megnéztük, hogy az első, intézményi alappillér, illetve néhány kiválasztott alkategóriában hogyan szerepeltek az elmúlt években a régiós országok, köztük Magyarország.
Az ábrán látszik, hogy 9 évvel ezelőtt intézményi rendszerünk alapján a legjobb versenyképességi helyezést értük el a régióban, az akkori 54. helyünket rontottuk le 114-re.
Az összesített rangsorban ekkor még a 47. helyen álltunk, vagyis az intézményi alappillér csak kis mértékben húzta lefelé az összesített pozícióinkat, mostanra viszont óriásira nyílt a rés a kettő között, vagyis jelentős részben az ezen kategóriában tapasztalt drámai romlás vezetett ahhoz, hogy minden idők legrosszabb helyezését szereztük meg.
De ezen belül is mik az igazi gyengepontjaink? A teljesség igénye nélkül szemezgettünk.
Tulajdonjog védelme
Meghatározás: Milyen erős az adott országban a tulajdonjog - beleértve a pénzügyi eszközöket - védelme.
Ebben a kategóriában volt a leginkább szembetűnő a lecsúszásunk: 2007-ben a 6 régiós ország közül mi voltunk a legjobb helyen, 9 év alatt mintegy 100 helyezést rontva utolsók lettünk.
Bírói függetlenség
Meghatározás: Mennyire érvényesül az adott országban a bírói hatalom a kormányzat, illetve vállalkozások és magánszemélyek befolyásától való függetlensége.
Bár ebben a tekintetben még a régiós középmezőnyben vagyunk, az utóbbi két évben látványosan közelítünk Bulgáriához és Romániához, ahol a leginkább megkérdőjelezhető a bírói hatalom függetlensége.
Kormányközeli szereplőkkel szembeni kivételezés
Meghatározás: Mennyire jellemző az adott országban, hogy a kormányközeli cégek és magánszemélyek előnyt élveznek egy gazdasági döntés esetében.
2008-ban még nagyon közel állt egymáshoz a 6 régiós ország ezen mutató tekintetében, ezt követően a lengyelek felfelé kiváltak a bolyból. Az esetünkben 2011-ig javulást jelzett a WEF versenyképességi elemzése, utána viszont 5 év alatt Szlovákiával karöltve a mezőny végére kerültünk.
A kormányzati túlszabályozás terhe
Meghatározás: Mekkora terhet jelent az adott országban a vállalkozások számára a törvényi előírásoknak, adminisztratív szabályozásnak való megfelelés.
Itt szemmel láthatólag nem csak mi, hanem szinte az egész térség nagyon gyengén teljesít, leszámítva Bulgáriát, ahol az elmúlt 4 évben folyamatosan javult a vállalkozások adminisztratív terhelésének helyzete.
A kormányzati döntéshozatal átláthatósága
Meghatározás: Milyen nehéz az adott országban megfelelő információhoz jutni azzal kapcsolatban, hogy bizonyos törvények és jogszabályok módosítása milyen módon érinti az adott cég működését.
Ismét egy olyan kategória, ahol 2007-ben még az élmezőnyben voltunk, mostanra viszont számottevően romlott a helyzet, a régiós versenytársaink közül ugyanis nálunk a legátláthatatlanabb a kormányzati döntéshozatal. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a 138-ból 136. helyen állunk ebben a tekintetben.
A cégek etikus viselkedése
Meghatározás: Mennyire etikus az adott országban a cégek viselkedése, ami a kormányzati hivatalnokokkal, illetve más cégekkel való kapcsolattartás illeti.
Egészen 2013-ig előkelő helyen voltunk, csak Lengyelország előzött meg minket, az utóbbi 3 évben viszont meredeken zuhant a hazai cégek etikai megítélése, így lett még egy mutató, amiben a nem túl előkelő 136. helyre kerültünk.
20160912
Orbán megkapta a választ
Átvettem a cikket a Vastagbőr blogról:
Írta zero
Remek választ kapott Brüsszelből Orbán Viktor a levelére
Brüsszelben élő honfitársunk, Czika Tihamér is megkapta Orbán Viktor levelét, amire nagyon szépen, összeszedetten válaszolt.
Nagyon nem is lehet mit hozzátenni, íme:
Nagyon nem is lehet mit hozzátenni, íme:
“Tisztelt Miniszterelnök úr!
Nem ismerjük személyesen egymást, bár egyszer kezet fogtunk, váltottunk két rövid szót, még 2003-ban. Ön akkor már/még az ellenzék vezére volt és az épülő Sapientia egyetemet látogatta meg Kolozsváron, én jogászhallgató, egy szakkollégiumnak voltam az egyik vezetője. Nyilván nem emlékezhet rám, hosszú nap volt, sok kézfogással. Sok év el is telt az óta.
Küldött nekem egy levelet a minap. Pontosabban a miniszterelnöki hivatal kommunikációs csapata által megírt, szakértők, jogászok és spin-doktorok által bizonyára 15-ször leellenőrzött, közpénzen legyártott és kiküldött kampánylevelet kaptam. Annyira személyes ez a levél, amennyire egy sorozat kampánylevél lehet: semennyire. Ennek ellenére, fontos megbeszélnivalónk van, mert súlyos dolgok vannak benne. Válaszolni szeretnék. Kicsit hosszabb leszek mint ön, de érvelni csak alaposan érdemes.
Először is azt állítja, hogy „Brüsszel rossz politikája idézte elő” a menekültválságot, és hogy emberek milliói „azért jönnek ide, mert egyes európai vezetők felelőtlen ígéreteknek tesznek.” Nem miniszterelnök úr, nem Brüsszel politikája, s nem tudom kik milyen ígéretei miatt jönnek a menekültek Európába. Azért jönnek, mert lebombázták a házukat, utcájukat, meghaltak szeretteik s barátaik, lebombázták iskoláikat és bombázzák most már az utolsó még álló kórházaikat is. Én sem maradnék ott családommal, s valószínűleg ön sem.
Amióta civilizáció létezik, az emberek menekülnek a háború és a megtorlások elől. Tettük ezt mi magyarok is, amikor otthagytuk Levédiát a keleti betörések miatt, hogy aztán előlünk meneküljenek sokan, amíg Európát pusztítottuk szét vagy 50 évig „kalandozva”. Aztán megint rajtunk volt a sor, amikor a tatár vagy török betörések elől kellet mentenünk éltünket. Menekült a magyar, aki nem akarta vértanúként végezni 1849-ben, s menekült az új határ túloldaláról pesti vagonokba, aki féltette biztonságát az új országokba rekedve 1920-ban is. Menekültünk a II. Világháború alatt és után, front elől, s felszabadulás alól.
1956-ban, a sikertelen forradalmunk után 200.000-en (!) menekültünk Ausztrián és Jugoszlávián át nyugatra. Mi voltunk az első kedvezményezettjei az első világméretű menekült-relokációs programnak. Pont egy olyannak, amelyet ön most azt kéri tőlem, hogy elutasítsak. 37 ország fogadott be minket, egyesek tízezrével, mindössze pár hónap alatt. Nem riogattak velünk, nem is szavaztatta senki politikus saját népét, hogy éppen akarnak-e minket. Emberi jóérzés, szolidaritás, és nem mellékesen a nemzetközi jog vezérelte a nyugatiakat. S vezérli most is. Ez vezérelhetné a magyarokat is, ha a kormányunk állami szintű xenofóbia propagálása helyett azt tenné, amit ilyenkor helyes.
1956-ban, a sikertelen forradalmunk után 200.000-en (!) menekültünk Ausztrián és Jugoszlávián át nyugatra. Mi voltunk az első kedvezményezettjei az első világméretű menekült-relokációs programnak. Pont egy olyannak, amelyet ön most azt kéri tőlem, hogy elutasítsak. 37 ország fogadott be minket, egyesek tízezrével, mindössze pár hónap alatt. Nem riogattak velünk, nem is szavaztatta senki politikus saját népét, hogy éppen akarnak-e minket. Emberi jóérzés, szolidaritás, és nem mellékesen a nemzetközi jog vezérelte a nyugatiakat. S vezérli most is. Ez vezérelhetné a magyarokat is, ha a kormányunk állami szintű xenofóbia propagálása helyett azt tenné, amit ilyenkor helyes.
Azt állítja miniszterelnök úr, hogy „Brüsszel olyan döntést hozott, amely szét akarja osztani az illegális bevándorlókat a tagországok között”. Nos, tisztelt miniszterelnök úr ez még klasszikus politikai kommunikációs csavarnak is túl csúnya. Ez így egyszerűen hazugság. Egyfelől, tudja ön is jól, hogy nincs tulajdonképpen olyan, hogy „Brüsszel döntést hozott”. Brüsszel nem egy elvont politikai hatalom, amely ott lebeg önmagában és azt csinál, amit akar. Az Európai Unió, a tagállamok összessége, az EU-s jog a tagállamok közös akarata. Konkrétan, szavazásnál is. Brüsszelben minden fontos döntést – ahogy ezt is – a tagállamok hozták meg. A 2015. szeptember 22-én megszavazott 12098/15 sz. Európai Unió belügyi tanácsának döntését a menekültek relokációjáról a belügyi mechanizmusokban résztvevő 24 tagállami belügyminiszter hozta meg közösen. Szavazás volt, ahogy egy demokráciában illik. Magyarország mellett másik 3 tagállam szavazott a döntés ellen és 1 tartózkodott. 19 tagállam ugyanakkor egyetértett. Egyszerű többséggel is simán átment volna a döntés, de lakossági súlyozással, egyértelmű minősített többség volt az EU-ban a relokáció mellett. Ott volt az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter is, aki érvelt, de leszavazták. Van ez így, de ilyen a demokrácia. Néha sikerül átvinni, amit akarunk, néha nem. De amiért a többség nem a mi véleményünkre szavazott, attól a törvény az törvény marad. Mi volna, ha az ellenzéki képviselők vagy a parlamenti többség döntésével egyet nem értő állampolgárok, csak úgy eldöntenék, hogy hát nekem ez a törvény nem tetszik, nem fogom betartani s kész? Vagy mondjuk népszavazni szeretnének róla. Amikor Magyarország csatlakozott az EU-hoz, s később amikor ratifikálta a Lisszaboni szerződést, akkor elfogadta azt is, hogy belügyi kérdésben is minősített többséggel hozhatók döntések. Persze az unanimitás mindig követendő cél, de az EU működését hatékonyabbá kellett tenni, mert nyilvánvaló volt, hogy húszon-akárhány tagállammal már nehéz lesz mindig elérni az egyöntetűséget és leállhat a rendszer. Leszavaztak, ez ilyen, legközelebb jobban kell lobbizni, vagy a valósághoz közelebb álló véleményt kell képviselni. De addig is: betartjuk a közös döntést, akkor is ha szimpatikus, akkor is ha nem. Hogy valaki demokrata-e, az akkor derül igazán ki, amikor el tudja fogadni azt is, hogy leszavazzák.
Továbbá azt mondja, hogy a „bevándorlás” miatt nőtt meg a terrorcselekmények száma Európában. Miniszterelnök úr, a 2015-ös európai menekültválság elindulása után történt párizsi, brüsszeli, nizzai és németországi terrorcselekmények több tíz elkövetője közül bizonyíthatóan csak 3 (!) jött a mostani menekülthullámmal. Szinte az összes többi Európában született és élt. Az vitathatatlan, hogy a menekültek között lehetnek terrorcselekményekre kiküldött daesh tagok, egyetértünk abban, hogy ellenőrizni kell mindenkit. De a jelenlegi iszlamista terror-hullám mögött elsősorban európai vagy régóta Európában élő emberek állnak. Ez elsősorban rosszul működő integrációs politika kérdése, szekularizáció hiányának a kérdése, vagy sok esetben akár kriminalitási kérdés, hisz nem kevesen közülük köztörvényes bűnözők voltak korábban. Statisztikailag egyszerűen igazolható, hogy a tavaly „Európába érkezett másfélmillió bevándorló” 99% nem terrorista. Tegyük fel – ad absurdum – hogy az 1,5 millió „bevándorló” között van mondjuk 5000 potenciális dzsihadista, aki rossz célokkal érkezett ide (minden bizonnyal ez a szám túlzás, de az érv kedvéért hadd adjak egy szép kerek számot). Ennyi ember 0,3%-a 1,5 milliónak. Hogyan lehet egy nyelvileg, kulturálisan végtelenül diverzifikált, különböző országokból, különböző katasztrófák elől menekülő csoportot leterroristázni, mert egy statisztikailag teljesen mérhetetlen arányú kisebbségük potenciálisan veszélyes? Ez a retorika semmiben sem különbözik attól, amellyel éppen a sokmillió magyar és más európai bevándorlók ellen uszítottak az Egyesült Államokban a XX. század fordulóján, kriminalitást, betegségeket, mindenféle veszélyt varrva a gőzhajókról leszállók nyakába.
Azt állítja, hogy „Brüsszel elhibázott politikája kockára teszi kultúránk jövőjét meg hazánk gazdaságát”. Nos miniszterelnök úr, ha a tagállamok belügyminiszterei által Magyarországnak ítélt 1294 menekült kockára teszi a magyar kultúra jövőjét s az ország gazdaságát, akkor jó nagy bajban lehetünk. Ha mi egy alföldi község lakosságát kitevő pár száz családtól féltjük a kultúránkat s gazdagságunkat, akkor a baj velünk van, nem velük. Ha önt Szent István intelmei nem győzték meg arról, hogy az egy nyelvű ország esendő és gyenge, ha önt a XIX. századi nacionalizmus hajta, amely ennek épp az ellentétét mondja, akkor is megnyugodhat: 1.300 de még 13.000 menekült sem veszélyeztethet sem kultúrájában se gazdagságában 10 (+2) millió magyart. Százalékok miniszterelnök úr, százalékok, számolni kell mindig. Ennél sokkal nagyobb számú bevándorlót s menekültet asszimiláltunk be csak az elmúlt 27 évben minden gond nélkül, s minden bizonnyal több milliót Szent István intelmei óta. Ha valami kockára teszi és tette a magyar kultúrát és gazdaságot az éppen Szent István intelmeinek a figyelmen kívül hagyása volt. Nem tanultunk semmit sem az 1849-es veszteségből, sem a Trianonhoz vezető kisebbségek elnyomásából, sem a Holocaustból. Pontosan akkor kerültünk mindig a legnagyobb veszélybe, ért a legnagyobb veszteség, amikor csak egy kultúrát egy nyelvet akartunk mások fölé helyezni, amikor elborultak vezetőink, azt hitték, hogy csak miénk lehet itt a tér.
Európa etnikai, kulturális és vallási összetételét félti levelében miniszterelnök úr. Hadd mondjak egy közhelyet: Európa etnikai, vallási és kulturális összetétele azóta változik, amióta a Közel-Keletről megérkezett az első homo sapiens erre a gyönyörű kontinensre. Hadd mondjam el önnek, hogy családom egy olyan faluból származik Erdélyben, ahol 2 generáció alatt cserélődött le majdnem teljesen a falu és a környékbeli falvaknak is az etnikai, kulturális és vallási összetétele. Egy olyan városban születtem és nőttem fel, ahol a kétnyelvűség alap volt és egy olyan városban végeztem el az egyetemet, ahol a város mérhetetlenül gazdagabb, színesebb és érdekesebb lett, amint megérkeztek a mindenféle „bevándorlók” az erasmusos diákoktól a sarki török kebabosig. Miniszterelnök úr, Közép-Európa tele van kicserélt városokkal, Kaliningradtól Fiuméig, Gdansktól Brassóig. Mi ebben az egészben az új önnek?
Jelenleg egy olyan többnyelvű, többkultúrájú városban élek, ahol 150 évvel ezelőtt a többség egy nyelvet beszélt (flamandot), ma pedig egy másikat (franciát), úgy hogy egy harmadik (az angol) lassan átveszi a belváros utcáit ettől is. Brüsszelnek ma tulajdonképpen nincs domináns etnikai kultúrája, mégis jól elvagyunk benne, mindenki megtalálja a maga helyét. Nehogy félreértsen, nem akarom elvitatni senkitől a nemzeti kultúráját, magyar meséken és irodalmon nőttem fel, ma is feltankolók magyar könyvből ahányszor hazajárok, magyar médiát (is) fogyasztok naponta, a gyerekeimet is magyarnak fogom nevelni. De nehogy már a potenciálisan 24 tagállamban szétszórtan elhelyezendő pár százezer menekülttől féltsük az 500 milliós kontinens kultúráját.
Jelenleg egy olyan többnyelvű, többkultúrájú városban élek, ahol 150 évvel ezelőtt a többség egy nyelvet beszélt (flamandot), ma pedig egy másikat (franciát), úgy hogy egy harmadik (az angol) lassan átveszi a belváros utcáit ettől is. Brüsszelnek ma tulajdonképpen nincs domináns etnikai kultúrája, mégis jól elvagyunk benne, mindenki megtalálja a maga helyét. Nehogy félreértsen, nem akarom elvitatni senkitől a nemzeti kultúráját, magyar meséken és irodalmon nőttem fel, ma is feltankolók magyar könyvből ahányszor hazajárok, magyar médiát (is) fogyasztok naponta, a gyerekeimet is magyarnak fogom nevelni. De nehogy már a potenciálisan 24 tagállamban szétszórtan elhelyezendő pár százezer menekülttől féltsük az 500 milliós kontinens kultúráját.
Egyébként a kultúra, amit ön félt az már rég nem az, amit ön gondol. Nemcsak Brüsszelben, Londonban, vagy Stockholmban nem az, hanem már Prágában vagy Budapesten sem. A globalizáció, a szekularizáció, a kommunikációs technológia egységesítő ereje, a szabad és olcsó mozgás lehetősége, a nemzetközi média és kultúracsere visszafordíthatatlanul megváltoztatta Európát s az egész világot. Amit ön félt, annak már vége, menekültekkel vagy nélkülük. Ideje azzal foglalkozni inkább, hogy hogyan csempésszük bele ebbe a nagy kavarodásba Magyarországot, s a magyar örökséget. Semmi nem állít meg minket abban, hogy az irodalom új írjei, az infótechnológia új finnjei, a zene új svédjei, az oktatás új szingapúrijai, a konyhaművészet új görögjei, vagy miért is ne, a béketeremtés s a humanitarizmus új norvégjai legyünk. Mert ezek is lehetnénk. Ezek mind méretileg kb. ugyanakkora népek, mint mi, s pont úgy megvolt a maguk nehéz sorsa. Csak ők nem folyton a múltban keresik a dicsőséget és utasítják el a jelent, hanem inkább alakítják azt.
Úgy fejezi be miniszterelnök úr, hogy Magyarország számít rám. Na ebben legalább egyetértünk. Éppen ezért nem fogok szavazni ezen az álnépszavazáson, mert az országom számít rám. Az utókor magyarjai hálásak lesznek, hogy ezt a döntést hoztam, akármi is legyen az eredmény. Európát s a szolidaritást nem fogom, nem tudom elutasítani.
Önök egyszer úgyis elmennek. S önök után, akarva-akaratlanul, olyanok jönnek majd, akik nem félni fognak az új globalizált világtól, nem uszítani fognak a menekültek ellen, nem gátolni akarják majd a nyitottabb és egységesebb Európát, nem a saját alkalmazkodás-képtelenségüket akarják majd ráerőszakolni a népre, hanem fejest fognak ugrani ebbe a mostani világba, amelyben ők már felnőttek, okostelefonjaikkal a kezükbe. Önök után majd azon fogunk dolgozni, hogy megtaláljuk végre a helyünket a globalizált világba, s ne minden sarkon az elveszett Levédiát keressük, tökön szúrva magunkat félévszázadonként. Európa és a világ nem vár ránk. Magyarország Szent István óta kivétel nélkül mindig akkor haladt, ha felült a nyugatra tartó vonatra, s akkor járt porul, ha nem. Most sem lesz ez másképp.
Ébresztő.
Ébresztő.
Üdvözlettel: egy távolmaradó honfitársa.”
20160417
KDNP - vége
Átvettem a Vasárnapi Hírek-ből:
KDNP: Nem tetszhalott, tényleg vége
Hiba lenne kudarcpártként aposztrofálni a KDNP-t. Minden idők leglájkoltabb politikai nótáját viszont nekik köszönhetjük: majdnem 900 ezren hallgatták meg a legnagyobb videomegosztón a vasárnapi zárva tartás ihlette dalt, aminek a KDNP szempontjából kis szépséghibája, hogy ugyan róluk szól, de el is küldi őket a fenébe (a ráutaló cím: Baszódjál meg KDNP).
Semjén és Harrach: ők így dübörögnek - Fotó: Földi Imre, MTI
Ám ennek ellenére ennél nagyobb dobása nem volt a törpepártnak. A kereszténydemokrata csodafegyvernek beharangozott magáncsőd intézményének bevezetésére 626 millió forintot költött az állam, és alig kétszáz ember akar élni a lehetőséggel. A kötelező hittantanításhoz a kereszténydemokraták ragaszkodtak – ám megvalósulási formájától még a nagy egyházak sem boldogak (egyszerűen nincs annyi képzett hitoktatójuk, hogy a gyerekek többsége minőségi „iránymutatást” kapjon). A párt elnöke, Semjén Zsolt – miniszterelnök-helyettesként – a nemzet közjogi újraegyesítésén munkálkodik, és noha hivatalosan több mint félmillió magyar állampolgárságot osztott szét, kívülről úgy tűnik: leginkább a szavazatmaximálás vezeti a kormányt. (A határon túl élő kettős állampolgárokat pedig gyakorta ellátásmaximalizálás – például nyugdíj-kiegészítés motiválja.) A KDNP-s államtitkárokra bízott közoktatás romokban hever, így két államtitkárt – Hoffmann Rózsát és Czunyiné Bertalan Juditot – is lapátra tett a miniszterelnök. Végül a vasárnapi boltzár is bebukott – de utóbbi legalább generált valamilyen érzelmet, lásd például a fent említett nótát. Persze ha a KDNP nem rukkol ki „vasárnapi ötletével”, akkor senkinek fel nem tűnt volna, hogy létezik.
Nem véletlenül: a párt népszerűsége mérhetetlen, a Fidesz viszi be a hátán a parlamentbe (közös lista). Hogy mi a funkciója, az is erősen kérdéses – legtöbb forrásunk szerint Orbán Viktor arra használja, amire egykor Horn Gyula az SZDSZ-t: azaz hivatkozási alapnak. A kereszténydemokratákra mutogatva ugyanis olyasmit is le lehet nyomni a Fidesz torkán, amit egyébként nem nyelnének be kapásból. Nem véletlen, hogy a KDNP olykor maga Orbán: azaz a miniszterelnök elképzeléseit tálalják sajátjukként. Ez történt az oktatásügy esetében – úgyhogy amikor a két államtitkár menni kényszerült, igazából Orbánt korrigálta a politikai valóság.
És nem volt ez másképp a vasárnapi zárva tartás kapcsán sem: a kormányfő körömszakadtáig ragaszkodott elképzeléséhez, még pénteki rádióinterjújában is arról beszélt, hogy a vasárnapi szünet a jövőben nem csak a kereskedelmi dolgozók kiváltsága lesz. Aztán a hírek szerint megmutatták neki a népszavazási részvételi hajlandóságról szóló villámkutatást, ami legalább 55 százalékos részvételi hajlandóságot mért – tehát a referendum érvényes és eredményes is lenne. Ezért adta ki az ukázt, hogy a kormánypártoknak kötelező megszavazni eltörlését.
A KDNP pedig ebből sem épített arcot: képviselői szervilisen tartózkodtak (egyedül Harrach Péter frakcióvezető voksolt nemmel, de rögvest mondta is, hogy véletlenül félrenyomott).
Ez nem csoda: egzisztenciálisan a kormányfőtől és körétől függnek a kereszténydemokraták, legjobb példa erre Rubovszky György, akinek lánya az V. kerületben Rogán Antal (volt polgármester, most miniszterelnöki kabinetfőnök) alpolgármestereként dolgozott, illetve a politikus egyik cégérdekeltsége becsülte fel a kerület által mutyista módon értékesített ingatlanokat. Így az sem csoda, hogy a KDNP prominensei mindenkit „levadásztak”, aki önálló arculatot próbált adni a formációnak.
Emlékeztetőül: pártügyészként épp Rubovszky zárta ki a pártból a budapesti választmány elnökét, mivel Szalma Botond – az újpesti KDNP-alapszervezet támogatásával – független jelöltként akart indulni a IV. kerület polgármesteri posztjáért, értelemszerűen a Fidesz–KDNP fideszes jelöltje ellenében.
„Szerintem a Fidesszel való szövetséget csak erősítené egy önálló KDNP. Persze az, aki csak gombnyomogatónak tekinti az embereket, ezzel nyilván nem ért egyet. El kéne dönteni, hogy van KDNP vagy nincs. Akkor legyünk inkább egyszerűen a Fidesz tagjai!” – mondta akkor Szalma. A jelek szerint a pártvezetés meg is fogadta a tanácsát, önálló KDNP már nem létezik, és valószínűleg nem is fog. Ettől függetlenül azonban – posztmortem – egy slágersikert még összehozhat, ugyanis a vasárnapi „újra nyitva tartás” örömére újabb dal született (Megbaszódtál KDNP)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Az Ellenszél.hu oldalról vettem át. Ez a cikk is jól mutatja a fidesz aljasságát és nemzetellenességét. Totális őrület: Orbán szerint, aki ...
-
Az Ellenszél.hu oldalról vettem át. Ez a cikk is jól mutatja a fidesz aljasságát és nemzetellenességét. Totális őrület: Orbán szerint, aki ...
-
Gyurcsány látta azokat a dokumentumokat, amelyekkel Putyin zsarolhatja Orbánt NARANCS.HU 2017.04.24 18:08 BELPOL A Fidesz a rájellem...