Üzenet egy választás után

A Fidesz lop, hazudik, gyilkol - Orbán te tetted ezt !!!!!

Orbán bűnös gondolatai

2019. május. 07. 06:15 2019. május. 07. 08:16 VILÁG A HVG cikke

Bernard-Henri Lévy francia filozófus budapesti látogatása után a Le Point című hetilapnak írta le beszélgetését Orbán Viktorral. A miniszterelnök ebben mesél arról, hogyan tanította politikára Silvio Berlusconit, miért nem akar társulni Marine Le Pennel, és miért tiszteli Matteo Salvinit.

Bernard-Henri Lévynek sikerült, ami a magyar ellenzéki újságíróknak nem: a francia filozófus budapesti látogatásán két órán át beszélgethetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. Tapasztalatait két nappal később megtartott előadásán is megosztotta közönségével, a beszélgetés leirata azonban a Le Point francia hetilapban is megjelent. Ebből idézzük Orbán Viktor legérdekesebb kijelentéseit.

Az illiberalizmusról:

„A liberalizmus szülte a politikai korrektséget. Vagyis a totalitarizmus egy formáját, így ez a demokrácia ellentéte. Ezért gondolom azt, hogy az illiberalizmus helyreállítja az igazi szabadságot, az igazi demokráciát.”

Iványi Gáborról:

„Jól ismerem Iványit, két gyerekemet is ő keresztelte meg. De volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.”

Az Orbán–Macron-harcról:

„Jó személyes kapcsolatom van vele. Csak azt gondolom, hogy túlságosan intellektuális ahhoz, hogy ezt a mesterséget űzze.”

Marine Le Penről:

„Semmilyen kapcsolatom nincs vele. (…) Mert Laurent Wauquiez (a francia néppárti Republikánus Párt elnöke – a szerk.) figyelmeztetett, hogy ezt nem tehetem meg. (…) Semmi esetre nem fogok vele szövetkezni, mert nincs hatalom a kezében. (…) Ha egy felelős politikus nincs a hatalomban, azt mond, amit csak akar, nincsenek korlátai. Nem akarok ebbe belekeveredni.”

© Reviczky Zsolt

Matteo Salviniról:

„Egy nagy ország élén áll. Az európaiak megbüntethetnek egy olyan kis országot, mint Magyarország, de ezt nem merik megtenni egy 60 milliósnál is nagyobb állammal, mint Olaszország. És van egy kiállása. Kiáll a migránsokkal szemben, tartja a frontot.”

Horthy Miklósról:

„Én lennék az első, aki dicséri Horthy kormányzót? Része a magyar történelemnek. Nem ő szabadított meg minket Kun Bélától?”

A migránsokról:

„Itt voltak 2015-ben, amikor Merkel asszony kitárta a kapukat előttük. Egy áradat volt, egy szökőár. (… Nem maradtak az országban) De visszatérhettek volna. Ez az EU-ban szabályos, egy migránsnak joga van visszatérnie oda, ahol belépett a schengeni övezetbe. Egy dolgot meg kell, hogy értsen: Magyarország mindig is átjáróház volt, mindenki, tényleg mindenki átkelt rajta; semmi kedvem ahhoz, hogy ez megismétlődjön…”

Angela Merkelről:

„Nagyon kedves a kancellár asszony. És megértem, hogy demográfiai és munkaerő-problémákkal küzd. De miért kell nekünk magyaroknak megfizetni azért, mert ő ezt nem tudja megoldani?”

Az iszlámról:

„Európa problémája az iszlám. (…) A kereszténység azonban mindig ellenállt, és Magyarország, ahogy régen, úgy most is, az európai kereszténység védőbástyája.”

A kereszténységről:

„Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.”

A pápáról – aki ezzel nem ért egyet:

„Ez valóban kellemetlen. Olyannyira, hogy a pápának el kellene látogatnia Budapestre. De többször vettem a zarándokbotomat, hogy újságírók vagy bárki más nélkül elmenjek a katolikusokhoz, és elmagyarázzam nekik az álláspontomat.”

Brüsszelről:

„A partnereinknek tudniuk kell, hogy a magyarok ősi, szabad és büszke nép, amelyik nem tudja elfogadni, hogy gyámság alá kerüljön. Elfoglaltak minket az oszmánok, a szlávok, a kommunisták. Nem akarunk Brüsszel uralma alá kerülni.”

Silvio Berlusconiról:

„Az 1990-es évek elején vagyunk. Egyszer csak megcsörren a telefonom. Ő van a vonal másik végén. Soha nem hallottam róla. De meghív egy AC Milan-meccsre. Valójában már akkor a Forza Italia megalapítása járt a fejében. Azért hívott, hogy megtudja tőlem, hogyan csináltam a Fidesszel. És tessék, 30 évesen a jövőbeli olasz miniszterelnök tanítómestere lettem!”

Recep Tayyip Erdoganról:

„Egy dolgot kell tudnia róla. Hatalmas focista. Mint én. És van valami, ami közös a focistákban: az az izom a hát alsó részén. (…) És amikor először találkoztunk, megtapogattuk egymás hátát.”

Oroszországról:

„Ez egy nagy ország, nagyon közel hozzánk. Csak Ukrajna választ el minket. (…) Erre nem árt figyelni. Nagyon figyelni. Fenn kell tartani Ukrajnát, mert ez az utolsó bástya köztünk és az oroszok között. De nem szabad provokálni Putyint sem, ezért elleneztem az uniós szankciókat.”

Soros Györgyről:

„Jó egészséget és sok szerencsét kívánok neki"

Magyarországnak Orbán az ellensége

Die Zeit: „Magyarország elveszett”

2019/04/10 HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI, VÉLEMÉNY, VÉLEMÉNYY - KÜLFÖLD

Ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyarttüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valósi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.

A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével és a többi, tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a XX. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.

A szélsőjobb eszmék újraéledéséről az EU is tehet, mert az unió a be nem avatkozás jelszavával pénzt szivattyúz az országba, és ezzel biztosítja egy olyan politikai vezető uralmát, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal. Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.

Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét: az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak. Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat.

Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégis a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.

Orbán tevékenységének fő célja a társadalmat megosztó témák keresése, és ennek érdekében beterítette az országot a második világháború óta példátlan, fasisztoid gyűlöletkampányokkal, amelyekkel hosszabb ideje az Európai Unióból való távozást készíti elő arra az esetre, ha már nem igazán fizetődik ki számára az uniós tagság.

Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekre nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – mindközönségesen a zsidók – ellen uszít.

Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is, amely rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő. A társadalmi táborok között a jobboldal minden győzelmével mélyült a szakadék, amelynek eredete a messze múltba nyúlik vissza, amikor az idegen megszállás a „mi” és a többiek közötti megkülönböztetés mentalitását segítette elő. A másik oldalra álltak (árulók) és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is.

Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása az ügyesség jele – és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha személyes előnyöket hoz. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik: vagyis

huszároknak érzik magukat, és úgy élnek, mint a betyárok.

A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja: a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel. Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését és kivárja az európai választás eredményét.

Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok,

Orbán ki fog lépni az EPP-ből,

és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát.

Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét. Rámutatott: 2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg és mutathatta be hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem

a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió

zavarba ejtő mértékét hozta létre. Például: sem a Soros elleni kampányai, sem a beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.

A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy

elvérző demokrácia romjai rejlenek,

és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kelleneahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházban, irodalomban, művészetben, tudományban és kutatásban okozott, de a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.

„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.

Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna.

A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással lehetne, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.

Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be.

Így Magyarország a széthullás felé sorvadozik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével fenyegetné Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondolkodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alkotmányjoghoz. És nem utolsó sorban

indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással.

Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, annak bizonygatásával, hogy nem diktatúra… Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért. Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.

Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát alkothatnák, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű uralkodókat.

Az Európai Unió nagy részein a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van.

Még – figyelmeztetett a szerző.